Még 11 hét a versenyig...

 Sziasztok!

Megkezdem az edzésnaplómat, így kevesebb mint 3 hónappal az ifi fekvenyomó magyar bajnokság előtt. Túl sok szakszerűségre ne számítsatok, kicsi vagyok én még ahhoz! ;) Inkább meg szeretném mutatni nektek, hogy milyen a versenyfelkészülés ebben a férfias sportágban... egy fiatal lány szemszögéből! 

A hetem biztatóan indult: hétfőn reggel lefutottam a 45 percemet, ami  egész jólesett, utána a nyújtás már kevésbé, de azt is letudtam valahogy. Utána tettem-vettem, tőlem szokatlan módon még tanultam is (akárhogy is nézzük, vészesen közeleg a sulikezdés), és lélekben készültem a másnapi edzésre.

 Kipihentnek éreztem magam és magabiztosnak… egészen a másnapi edzésig. Az edzőm valamiért nem ért rá, és bár ott volt jó pár csapattársam, ez valahogy mégis kicsit kizökkentett. Tudjátok, ha ő adja be a súlyt, sose marad rajtam! :)

Fekvenyomásból 4x6x50-et terveztem, de már az első sorozat is katasztrófa volt. 4 ismétlés még simán ment, gondoltam, bennem van az a 6, és sajnos a beadó is így gondolta… Nem figyelt oda, úgyhogy majdnem sikerült megint eltörni az orromat. De legyünk optimisták, legalább végre jó irányba indítottam meg, nem a hasam felé! :)Utána azért visszavettem, maradtam a 4x4-nél(végül is ez volt az edzéstervben, csak én állandóan átírom), aztán még  a 45-be belenyomtam 2x6-ot.  

A fekvenyomás után edzettem még hátra és tricepszre, hiperhajlítást minden edzésen csinálok, ami az itteni padon (ami szerintem még a szovjet időkből maradt itt) jó kis egyensúlygyakorlat, főleg így 5 kilós tárcsával a nyakamban. De kétségtelenül hasznos, ha már a gerincem selejtes, most legalább az izmok egybentartják, így jó ideje nem is fáj! :)

A hét többi részében már betartottam az edzéstervet, és igyekeztem jobban odafigyelni a technikára, főleg a fekvenyomásnál és a csigás letolásnál. A múlt héthez képest nem sok fejlődést éreztem, ami kicsit elszomorított, többet vártam magamtól… Viszont a futásnál egészen megtáltosodtam!

Nem is olyan rossz ez a kardió edzés!

Szerencsére a közelben van egy töltés: csendes, jó a levegő, és ami a legfontosabb: nem aszfalt! Oda járok ki futni hétfőn és pénteken.

Pénteken egy barátnőm is elkísért, odafelé még tartotta velem a lépést (egyelőre inkább kocogok, sajnos még ez is rendesen kikészíti a csípőmet), de visszafelé már meg se próbálta, csak sétált. Én viszont majd’ kicsattantam az energiától, úgyhogy nem álltam le sétálni vele. Jófej a csaj, biztatott, hogy fussak csak tovább helyette is. ;) Inkább néha visszafutottam hozzá, hogy mégse hagyjam annyira magára. A végén megnéztük az időt: 55 percet kocogtam, és szinte még  el se fáradtam! Jó, persze ez az eredmény nem a világ teteje, de én nem olyan régen még 40 perctől is meg akartam halni! :D Azt hittem, csak jó volt a csillagok állása, de hétfőn megint lefutottam, akkor már az új Nike cipőmben. Amúgy ilyenkor jó, ha az embernek 35-36-os méretű a lába, mert így megkaptam az egyébként akciósan is 10 ezerbe kerülő futócipő gyerekverzióját 8 ezerért…

Hol van már az a 48 kiló…

A súlyom kicsit megszaladt, a teremben levő mérleg szerdán (egy kajálós-barátnőzős este után) 54 kilót mutatott. Jesszusom, tavasszal még télikabátban se voltam ennyi! :D Jól emlékszem rá, mikor a 2010-es diákolimpián a -48 kilós súlycsoportba is simán belefértem, mostanra pedig már az -52-ből is kicsúsztam. Pedig ha bajnok akarok lenni, muszáj lesz beleférnem... Szerencsére könnyen fogyok, és amúgy is, versenyeken a mérlegek mindig kevesebbet mérnek! ;) Ráadásul ha elkezdődik a tanév, biztos csökkenni fog kicsit a súlyom, mert nem lesz ennyi időm nasizni.  Na, most se tömöm magamba marokszám a csipszet, de azért gyakran lecsúszik valamilyen teljes kiőrlésű keksz, egy kicsivel több gyümölcs, ilyen apróbb csalások. Szerintem nem csak én vagyok ezzel így, hogy néha elfelejtem: attól, hogy valami egészséges, még hízlalhat, főleg ha valaki túl sokat eszik belőle. De ahogy közeledik a verseny, és látom magam előtt a célt, egyre könnyebb lemondani a "bűnös élvezetekről". :) Talán végre kezdek igazi sportolóvá válni? :D