Két hét összefoglalása
Az elmúlt két hét mozgalmasan telt, ami a tapasztalat szerzést illeti. A versenyen, amit szerveztem az utolsó utáni pillanatban eldöntöttem, hogy elindulok. Elindultam. Megnyertem. Kicsit örültem és kicsit nem. Örültem hogy a legjobb vagyok és nem örültem, hisz – annak ellenére hogy semmi szabálytalan nincs benne – megnyerni a saját versenyemet…kicsit…frusztráló. Mondjuk mellettem áll hogy egyáltalán nem készültem, még a rendezvény előtti éjjel is buliztam egyet és a verseny előtti délelőttön ideges voltam. Ideges, hogy minden sikerüljön és ideges, hogy ne rontsunk el semmit és egyáltalán legyen az egészből valami, hiszen öt perccel a hivatalos kezdés előtt rajtunk, szervezőkön kívül mindenki csak lézengett a teremben.
A következő héten kivettem egy kis betegszabadságot, a teljes kimerültség meghozta a „gyümölcsét”, a szervezetem túledzés gyanús tüneteket produkált.
Hétvégén egy másik versenyen voltam, mint néző. Ismerőseim (akik közül páran az én rendezvényemen is indultak) részt vettek rajta és elmentem megnézni az eseményt és egy kis tapasztalatot szerezni, hogyan megy egy „igazi” verseny. Fekvenyomó ruha és a többi…
Ma pedig egy kegyetlen rossz melledzést húztam le. Hónapok óta a legrosszabb teljesítményt nyújtottam…Legszívesebben kimentem volna a mosdóba és belevertem volna a fejemet a kézmosó sarkába. Ha lenne sarka…Vannak pillanatok amikor képtelenek vagyunk összeszedni magunkat és teljesen feleslegesnek tartjuk az egészet. Az edzést, az önkínzást és a küzdelmet. Ezt hívják a motiváció hiányának. Nincs cél, nincs út, nincs harc és nincs győzelem.
Holnaptól edzőtermet váltok egy hónapig. Új gépek, új tervek, új emberek, új légkör. Változtatásra van szükségem.
